2009. október 3., szombat

Elisabeth Kübler-Ross - a halál ismerője

A kép Ken Ross hozzájárulásával publikálva


Manapság a halál nem szalonképes téma. Igyekszünk nem tudomást venni halandóságunkról, pedig el nem kerülhetjük. Fontos, hogy újra megtanuljunk - mint a régiek - az életünk természetes velejárójaként tekinteni rá, s életünket a halál tudatában formálni olyanná, hogy a távozáskor ne azon bánkódjunk, bárcsak újra kezdhetnénk mindent.

Szeretnék figyelmükbe ajánlani egy pszichiátert, aki az írásaival ezt igyekezett megtanítani azoknak, akiknek "füle van a hallásra".
_________________________

Dr. Elisabeth Kübler-Ross svájci származású pszichiáter volt. Ő az On Death and Dying (A halál és a hozzá vezető út) nagy horderejű könyv szerzője, amelyben ismertette a Kübler-Ross modellként ismert elméletét.

Gyermekkora és ifjúsága
Elisabeth Kübler-Ross 1926. július 8-án, a svájci Zürichben született hármasikrek egyikeként. Elizabeth 15 perccel korábban jött világra, mint egypetéjű ikertestvére, Erika, majd percekkel később harmadikként megszületett Eva nevű húguk is. Volt egy fivérük is, Ernst. Már gyermekként az orvosi pálya mellett döntött, s ehhez a későbbiekben is ragaszkodott apja akarata ellenére. Gyermekkoráról így nyilatkozott egy interjúban:
„Svájcban megtanultam az alappremisszákkal együtt: munka, munka, munka. Csak akkor vagy értékes ember, ha dolgozol. Ez abszolút tévedés. Félmunka, féltánc – ez a helyénvaló. Jómagam keveset táncoltam és játszottam.”

A halál és a haldoklás témája 1945-ben került érdeklődése középpontjába. Az International Voluntary Service for Peace (Nemzetközi Önkéntes Szolgálat a Békéért) önkénteseként a második világháború után igyekezett segítséget nyújtani a holokauszt-túlélőknek. Majdanek koncentrációs táborában azokban az épületekben, ahol a rabok az utolsó óráikat töltötték, a falakra vésve szimbolikus pillangókat fedezett fel. Ezek annak a csodálatos átalakulásnak a jelképévé váltak számára, amely hite szerint a halál bekövetkeztekor megtörténik.
A Zürichi Egyetem orvosi karán végzett 1957-ben. Itt ismerkedett meg leendő férjével, Emanuel "Manny" Robert Rossszal.

Tudományos pályafutása
1958-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött. 1963-ban pszichiáter diplomát szerzett a Coloradói Egyetemen. New York, Colorado és Chicago nagy kórházaiban dolgozott. Amikor elkezdett praktizálni, megdöbbentette a haldoklókkal való kórházi bánásmód:
"Elkerülték őket, rosszul bántak velük; senki nem volt őszinte hozzájuk."

Ellentétben a kollégáival, leült a végstádiumban lévő betegekkel, meghallgatta őket, hogy kiöntsék neki a szívüket. Elkezdett előadásokat tartani haldokló betegek közreműködésével, akik a haldoklással kapcsolatos legintimebb tapasztalataikról beszéltek.
"A célom az volt, hogy áttörve a tagadás páncélján, a páciensek legmélyebb aggodalmai felszínre kerüljenek" – írta.
Egy előadássorozatba kezdett a betegek közreműködésével, szembesítve az orvostanhallgatókat a haldokló emberekkel. Bestsellerré vált első könyve, az On Death and Dying, amely 1969 -ben jelent meg, nemzetközileg ismertté tette. Kötelező olvasmány az orvosi, ápoló és pszichológiai képzési programokban. Ebben a még ma is úttörőnek számító könyvében a haldoklás öt pszichológiai fázisát (elutasítás, düh, alku, depresszió, elfogadás) körvonalazta. A Life Magazine egy 1969-es cikkében méltatta a doktornő munkásságát, kihangsúlyozva, hogy a haldokló páciensekkel való bánásmódnak egy új útját nyitotta meg, amelyet a hitelesség és a tudatosság jellemez. Bár következtetései elég forradalmiak voltak abban az időben, de elfogadottá váltak, és neki óriási szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államokban a hospice mozgalom kibontakozhatott.

Az 1970-es években Elizabeth Kübler-Ross workshopok százait vezette, amelyek "Life, Death and Transition" ("Élet, halál és átmenet") címen futottak; teltházas előadásokat tartott a haldoklás, a halál témájáról világszerte. Szintén az 1970-es években került az Elisabeth Kübler-Ross Center és a Shanti Nilaya Growth and Healing Center elnöki posztjára.Az 1980-as években szerzett egy 300 hektáros farmot a virginiai Head Watersben, amely gyógyító- és oktatóközpontként szolgál, és a neve: Healing Waters.
A legnagyobb vágyai egyike volt, hogy felépít Virginiában egy hospiceházat HIV-fertőzött csecsemők részére, hogy otthont biztosítson számukra halálukig. Az inspirációt egy brit doktornő, Cicely Saunders projektje adta. De a helybelieket megrémítette az az eshetőség, hogy megfertőzik őket az AIDS-es gyerekek. Emiatt támadások érték Kübler-Rosst, amelyek odáig fajultak, hogy 1994-ben elvesztette a házát és minden ingó vagyonát, gyújtogatás következtében.

A Time magazin 1999. március 29-i számában "A század legnagyobb elméi" egyikének nevezte, a század 100 legjelentősebb tudósa és gondolkodója sorában. 2007-ben beválasztották a National Women's Hall of Fame (Női Hírességek Nemzeti Csarnoka) tagjai közé. 20 díszdoktori (többek között: jogi doktor, tudományok doktora, hittudományok doktora, bölcsészdoktor) cím birtokosa, és becslése szerint 1982 júliusára 125 000 hallgatója volt a haldoklásról és a halálról szóló kurzusain, amelyeket főiskolákon, szemináriumokon, orvosi egyetemeken, kórházakban és szociális munka intézetekben tartott. Mintegy 20 könyv szerzője, amelyeket több mint 28 nyelvre fordítottak le. Számos kuratórium, bizottság és társaság tagja volt, és egyike az American Holistic Medical Association (Amerikai Holisztikus Gyógyászat Egyesülete) alapítóinak. Munkája óriási változást hozott az orvosi szakmában a haldokló betegekhez való viszonyulás tekintetében. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy teret hódítson az élő végrendeletek, az otthoni egészségügyi ellátás gyakorlata, a betegek segítése abban, hogy méltósággal és tisztelettel halhassanak meg.
"Mindig az volt, és az is marad: szószólója a végstádiumban lévő betegek jogainak"
- jegyezte meg dr. Gregg Furth, new york-i jungiánus pszichológus, a család közeli barátja.

Magánélete
1958-ban feleségül ment egy orvostanhallgató társához, az amerikai Emanuel ("Manny") Rosshoz, és az Egyesült Államokba költöztek. Miután állapotos lett, a gyermekgyógyászati gyakorlatról le kellett mondania, így pszichiátriai rezidensként folytatta tanulmányait. Négy vetélése volt; majd az 1960-as években született egy fia, Kenneth, és egy lánya, Barbara. Fia neves fotós, lánya pedig édesanyja nyomdokaiba lépve klinikai pszichológus lett.
A fent említett gyújtogatást követően a doktornőt 1995-ben több szélütés érte, amelyek nyomán részlegesen lebénult a bal oldalára. Ezután visszavonult, Arizonába költözött a fiához. Visszavonultságában is látogatók százait fogadta a világ minden részéből, köztük olyan hírességeket, mint Muhammad Ali, Susan Sarandon és Lady Sarah Ferguson.
Élete utolsó éveiben nagyon várta már saját gyors "átmenetét". Soha nem félt a haláltól, hitt abban, hogy
"Az élet nem ér véget, mikor meghalsz. Akkor kezdődik."
Közelgő haláláról egyszer azt mondta:
"Olyan vagyok, mint egy repülőgép, amelyik elhagyja a kaput, és nem száll fel. Én inkább visszamennék a kapuhoz, vagy tovaszállnék."
2004-ben, 78 éves korában hunyt el saját otthonában az arizonai Scottsdale-ben.

Magyarul megjelent művei
A halál és a hozzá vezető út. (Bp. : Gondolat, 1988)
Élet-leckék (Bp. : Vigilia, 2002)
Éretté válni a halálra (Kecskemét : Korda, 2002)
A halál mint ragyogó kezdet (Bp. : Bioenergetic, cop. 2006)

Válogatott idézetek
"A leggyönyörűbb emberek azok, akik ismerik a kudarcot, a szenvedést, a harcot, a veszteséget, és megtalálják a kivezető utat a mélységből. Ezekben az emberekben megvan a kellő megbecsülés, érzékenység és megértés az élet iránt, amely eltölti őket részvéttel, kedvességgel és szeretetteljes törődéssel."

"A gondolataid, amelyekért felelős vagy, éppen olyan igaziak, mint a tetteid. Elkezded felismerni, hogy minden szó és minden tett hatással van az életedre, és életek ezreit is megérinti."

"Olyan értékek után futunk, amelyek semmivé válnak a halállal. Az életed végén senki nem kérdezi meg, hány diplomád van, mennyi házat építettél, vagy hány Rolls Royce-ot engedhettél meg magadnak. Ez az, amit a haldoklók megtanítanak neked."

"A haldoklásban nincs semmi, amitől félned kellene. Ez lehet életed legcsodálatosabb tapasztalata. Az egész attól függ, hogyan éltél."

"Ha minden napodat jól éled meg, akkor semmitől nem kell félned."

"Nincs öröm nehézségek nélkül. Ha nem lenne halál, hogyan tudnánk értékelni az életet? Ha nincs gyűlölet, tudnánk, hogy a végső cél a szeretet? … Ezekben a percekben vagy kitartasz a negativitás mellett és vádaskodsz, vagy a gyógyulást választod, és megmaradsz a szeretetben."

"Amikor megtanulod a leckéidet, a fájdalom eltűnik."

"Amikor letetted azokat a vizsgákat, amelyekért a földre küldtek, akkor megengedik neked, hogy lediplomázz. Megengedik, hogy levesd a tested, amely bebörtönzi a lelked."

"Tanulj meg kapcsolatba kerülni a benned lévő csenddel, és akkor megtudod, hogy mindennek célja van az életben."

"Nem fogsz növekedni, ha egy gyönyörű virágoskertben üldögélsz, de nőni fogsz, ha beteg vagy, ha fájdalmak közepette élsz, ha megtapasztalod a veszteséget, ha nem dugod homokba a fejed, hanem helyette olyan ajándékként fogadod a szenvedést, amelynek nagyon-nagyon különleges célja van."

"Amikor megértjük, hogy korlátozott időt tölthetünk a földön, ... elkezdjük élni a mindennapjainkat a legteljesebben, mivel csak ez az egy életünk van."

"A halál egyszerűen a fizikai test levedlése, mint amikor a pillangó kibújik a bábból. Ez egy átmenet a tudatosság magasabb szintjére, ahol folytatod a tapasztalást, a megértést, a nevetést, és képes leszel növekedni."

"Hiszem, hogy kizárólag mi vagyunk felelősek a választásainkért, és vállalnunk kell a tetteink, szavaink és gondolataink következményeit egész életünkön át."

"Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad."

"A bűntudat talán a legfájdalmasabb kísérője a halálnak."

"Nincsenek tévedések, nincsenek véletlen egybeesések, minden esemény áldás, amelyekből tanulunk."

"Nincs szükség arra, hogy Indiába menjünk vagy bárhová a békénket keresni. Meg fogod találni a szobádban, a kertedben, vagy akár a fürdőkádadban."
_________________________

A fordítást a Wikipedia angol nyelvű szócikke alapján készítettem.


Az Elisabeth Kübler-Ross Alapítvány honlapja: http://www.ekrfoundation.org/

Fia, Kenn Ross fotós honlapja: http://www.kenrossphotography.com/

2009. szeptember 12., szombat

JEAN-MARIE GUSTAVE LE CLÉZIO - 2008 irodalmi Nobel-díjasa

Jean-Marie Gustave Le Clézio (Nizza, 1940. április 13-) francia regényíró. Mintegy 30 könyv szerzője. 1963-ban elnyerte a Renaudot-díjat, és ő lett a 2008-as év irodalmi Nobel-díjasa.

Élete
Ősei Bretagne-ból származtak, s a 18. században kerültek Mauritius szigetére, amely francia kézből angol uralom alá került 1810-ben. A telepesek megtarthatták birtokaikat és használhatták francia anyanyelvüket.
Le Clézio már a Francia Riviérán, Nizzában született angol édesapától és francia anyától. 8 éves volt, amikor szüleivel Nigériába költözött, ahol apja katonaorvosként szolgált a brit haderőben. A második világháború elszakította egymástól a családtagokat, az apa nem tudott feleségével és gyermekeivel tartani Nizzába.

Le Clézio a bristoli egyetemen tanult 1958-tól 1959-ig, és diplomát a nizzai egyetem irodalom szakán szerzett. Miután néhány évet Londonban és Bristolban töltött, az Amerikai Egyesült Államokba költözött, s tanárként helyezkedett el.
Nem véletlen, hogy művei központi témája az utazás (mind valóságos, mind lelki értelemben). Thaiföldet és Mexikót is megjárta a sereg kötelékében. A távol-keleti országból távoznia kellett a gyermekprostitúció miatti tiltakozása okán. Mexikóban elmélyült az indián mitológia és történelem kutatásában, történészi disszertációját is ebből a témából írta. 1970 és 1974 között, az embera-wounaan indiánok között élt Panamában.

1964-ben Master’s fokozatot szerzett a Henri Michaux-ról írott szakdolgozatával Aix-en-Provence egyetemén. Doktori disszertációját 1983-ban írta Mexikó korai történelméből a perpignan-i egyetemen (szakterülete: Michoacán).

Nős, felesége a marokkói származású Jémia Le Clézio. Két lánya van, egy az első házasságából. Az 1990-es évek óta hol Mauritiuson, hol Nizzában, hol az új-mexikói Albuquerque-ben élnek.
Számos egyetemen tanított már világszerte. Gyakori látogató Dél-Koreában, ahol francia nyelvet és irodalmat oktatott a 2007-2008-as tanévben a szöuli Ewha Womans Egyetemen.

Írói munkássága
Le Clézio gyermekként kezdte az írást. 7 éves volt, amikor megszületett az első könyve. A tengerről írta, ami azon az élményen alapult, hogy Nigériában meglátogatták az orvosként ott dolgozó édesapát.
23 évesen vált híressé első regényével, amelyben egy perifériára szorult férfit ábrázol. Ez volt ''A jegyzőkönyv'' (''Le Procès-Verbal''), amelyet a Goncourt-díjra is jelöltek, 1963-ban pedig megkapta érte a Renaudot-díjat.
Azóta mintegy 30 könyvet írt, többek között novellákat, regényeket, tanulmányokat. Fordított indián mitológia témában, számos műhöz kérték fel előszó, ismertetés megírására. Emellett néhány gyerekkönyvnek is szerzője.

Írói munkássága két fő korszakra bontható:
1963-tól 1975-ig Le Clézio olyan témákat boncolgatott, mint őrültség, írás, nyelv, olyan kortársak nyomdokában haladva, mint Georges Perec vagy Michel Butor. Újítónak és lázadónak tartották. Így értékelte őt például Michel Foucault és Gilles Deleuze. A szavakkal való játék, a szabad asszociációk, a filológiai kísérletezés igen domináns volt ebben a korszakában, s ezt jól tükrözi a ''Terra Amata'' című regénye. 1967-ben jelent meg. Egyfajta "önéletrajz" ez, egy olyan emberiségé, amelynek jövőképe bizonytalan, mégis remény hatja át.
Az 1970-es évek második felében a stílusa drasztikus átalakuláson ment keresztül. Elhagyta a kísérletezést, és a regényei hangulata kevésbé komorrá vált. Fő témái: gyermekkor, kamaszkor, utazás. Ez a váltás meghozta a szélesebb körű elismertséget, nagyobb közönséget vonzva. 1994-ben a ''Lire'' francia irodalmi folyóirat felmérés kimutatta, hogy az olvasók 13 százaléka őt tartja a legnagyobb élő francia nyelvű írónak.

1980-ban Le Clézio elsőként nyerte el a frissen alapított Paul-Morand-díjat, amellyel a Francia Akadémia a ''Désert'' (''Sivatag'') című munkáját díjazta.

2008-ban pedig elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia értékelése szerint Le Clézio "az új kiinduló pontok, a költői kaland és az érzéki eksztázis írója, a civilizáció alatti és afelett álló emberiesség kutatója."

Magyarul megjelent művei:
A láz (La Fièvre)
Terra Amata
A háború (La Guerre)
Aranyhalacska (Poisson d'or)
Körforgás (Révolutions)
Az afrikai (L'Africain)

Díjai:
1963: Renaudot-díj
1972: Valery Larbaud-díj
1980: Paul-Morand-díj
1997: Jean-Giono-díj
1998: Prince-de-Monaco-díj
2008: Stig Dagermanpriset
2008: Irodalmi Nobel-díj

A fordítást a Wikipedia angol nyelvű szócikke nyomán készítettem.

2009. június 21., vasárnap

Ismerkedjünk a számítógéppel!



Használati útmutató kezdőknek:
A diavetítés saját magától elindul. A diaszámokat feltüntető ablakocska melletti kép segítségével a prezentációt új ablakban tudja megnyitni. 30 másodpercenként váltanak a kockák, de az oda-vissza nyilakat használva lapozhat is.

2009. június 20., szombat

A könyv is élet



"Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az élet és az ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a könyvben az Ember."

(Babits Mihály: Ritmus a könyvről - részlet)


Egy könyvtáros mivel mással köszönhetne be... Ez az én "hitvallásom".




Szent Wiborada, a könyvtárosok védőszentje
(forrás: http://www.wikipedia.hu)