Hiszek a rózsaszín világban...

Azt hiszem, ideje feltennem a rózsaszín napszemüvegemet. :-D És beszerzek egy nyakláncot Audrey Hepburn-ös medállal.
És ez lesz az új „hitvallásom”:
"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap és hiszek a csodákban is."

Altass el!

Azt akarta mondani a költő… Mit is? Halvány lilám sincs. :) Nem értem, csak érzem. És bár a szokványos, rímekbe szedett, könnyen értelmezhető verseket szeretem, de most egymásra találtunk. Az impulzív oldalam meg ezek az impresszív sorok. Kicsit sötét „kép”, nyomasztania is kellene valahol. (Megy a háttérben a metál, és mindjárt beemósodok. Az egyik szemem már sír, a másik pedig haj :D) Ennek ellenére jólesően borzongat, elzsongít, s val'szeg ma este ezt mantrázom majd, mert érzem, hogy álmatlanság ellen hatni fog… :)

Erdős Attila: Altató

remegésed földrengés
hold csonkasága éget
lassan eltűnsz összemész
mélységek nyúlnak érted

zűrzavar szivárog és vakság
méhében egyedül vagy hallható
szempillád vasrács
pillantásod vasajtó

Bartók és a parasztok

Parasztivadék vónék én is. :) Úgyhogy abszolút osztom Bartók Béla kissé idealizáltnak ható véleményét. Tény, hogy a falusi emberek sosem voltak fogékonyak a szélsőséges nézetekre, legyen az jobb- vagy baloldali. A „buta” parasztot nem lehetett úgy manipulálni, mint a városi tömegeket.
…
Javaslom Szlovákia himnuszának és az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” című magyar népdal dallamának összehasonlítását…

                                                       Szlovák himnusz

                „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” c. magyar népdal


"Nem véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon. Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített képe volt Kelet-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és legváltozatosabb formáinak kialakulására vezetett…
…Parasztok életéről lévén szó, hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most, amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál vízbe akarnák fojtani – és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt…. Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre; maguk a lírai dalszövegek. Ezekben alig-alig akadnak idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek, amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!"

(Részlet Szőllősy András: Bartók Béla válogatott írásai című munkájából)

Bachról Kodály Zoltán

Mondta Kodály Zoltán…

"Első találkozásom Bach műveivel tiszta véletlen volt. Ugyanis annak idején Nagyszombatban senki sem ismerte Bachot. Nővérem sem, aki pedig kitűnően megtanult zongorázni egy bécsi tanárnőtől, de az sem játszatott vele Bachot, pedig Haydntól Chopinig mindent játszott. Történt azonban, hogy egy volt zenetanító özvegye eladogatta a kottáit. Azok közt két különböző füzetet találtam, többek között a Wohltemperiertes Klavier két kiadását, és, holott csak féléves zongoratudásom volt, azóta azt böngésztem naponta. A mai napig sem hagytak el. (Igaz ugyan, hogy olvastam Beethoven mondását, hogy nem Bachnak, vagyis pataknak, hanem Meernek, vagyis tengernek kellene őt nevezni, és olvastam aztán Schumann tanácsát, hogy a Wohltemperiertes Klavier mindennapi kenyered legyen!) A nagyobb művekkel csak később ismerkedtem meg. Akkor derült rám, hogy Bach egy olyan jelenség, akit csak a legnagyobbakhoz lehet mérni. Homéroszhoz, Dantéhoz vagy Shakespeare-hez. A magyar közönség előtt nagyobb művei éppen ezért egyelőre nem nagyon hozzáférhetők, mert az elemi zenei műveltség hiányzik."

(Részlet Czigány György: A Teremtő ministránsai című könyvéből)

Fatima - A 13. nap

A héten láttam a Fatima című filmet… Faljuk a vámpírokról és a hasonszőrű figurákról szóló könyveket, s szájtátva bámuljuk a horror, fantasy, sci-fi filmeket. A misztikum, a rejtély felcsigáz bennünket, jót borzongunk, s ennyi.
De vannak olyan rejtélyes, misztikus jelenségek, amelyekkel nem tudunk, nem akarunk mit kezdeni. Félünk tőlük, félünk a szembesüléstől, az üzenettől. Kinek jobb? Akit az egész hidegen hagy, vagy aki „fél” és komolyan veszi?

"Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta:
Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul."

Forrás: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150

Chicago és Renée

A Chicago című filmmusicalről van szó… De kiről zeng Kornis Mihály ilyen ódát? :) Érdekes… Ilyen megvilágításból még nem néztem ezt a színésznőt…
 
„Élvezi a gondolatait, pofákat vág, és gondolkodik, gondolkodik minden pillanatban. Akár egy óvodás. Látszik az arcán. Gyermeteg, nagyon őszinte, nagyon öntörvényű. Boszorkányos is, mondhatnánk, ha… nem volna kedves és jóízlésű, de mindenek előtt angyali pofa.”
(i. m.: p. 81.)
„A texasi svéd színésznőnek, ennek a különös "highbrow”-értelmiséginek, amikor táncol és énekel – és lő! – a revülépcsőn, nem látom a színészi határait. Táncol még mellette valaki, egy másik nő, de azt nem is veszem észre. Alighanem így voltak ezzel mások is, már ott, Hollywoodban, a próbavetítésen is. Alighanem azért kapott mindenki Oscar-díjat a Chicagóért, csak az nem, aki a legjobban – vagy, ha közülük választanom kellene: egyedül – megérdemelte volna."
(i. m.: p. 83.)
"Ilyesfajta – gunyoros, intelligens, olvasott, szabadlelkű – színésznő talán Luise Brooks óta nem fordult meg a poros, földszintes Los Angelesben. Egészen másképp játszik, mint a többiek. Amellett, hogy mélyen, léte vonatkozásában is érti a szerepeit, ami arrafelé nem divat, Greta Garbo óta ő az első sztár, akinek az alakításaiban – ha egészen másképpen is, mint Garbónak – valami különös mélabú, melankólia munkál.
A nő, aki tud valamit, amit nem lehet elmondani.
Bocsánatkérően mosolyog. De azért sokat nevet, akárha vígjátéki színésznő lenne. Kényszeredett mosolyokból elképesztő készlete van. Sokat tud magáról. Mimikája bravúrosan árulkodó. Vállalja magát. Nem csak én, ő maga is örül neki, hogy van. Egy nő, akinek a mulatságosan változatos érzelmei az arcán úgy tanulmányozhatók, mint felhőátvonulások az égbolton. Aki nem tyúk, de nem is krokodil, Mammonnak nem egy buta szolgálólánya, nem is új Kim Basinger, nem üzletember, nem politikus, nem akar mindenáron férjhez menni, sem boldog lenni, még szépnek lenni sem óhajt.
De azért szép.
Nagyon szép, igazán szép. Rejtőzködően, a csúnya grimaszai között bujkálva is. Az ember, miután pillantása kedvtelve siklott végig nem túl magas, nem túl begyes, finom vonalú, törékeny alakján, felsóhajt: de jó, hogy ilyen nő még van! Hogy nem csak Monica Beluccik, Milla Jovovicok, Emily Bluntök és Giovanna Mezzogiornók, meg más, tudatmódosító szexmérgek léteznek. Itt van ez a nő, aki el tudja bújtatni a szemét a szemrésében, ha akarja… Akinek ilyen csöndesen tökéletes lába van. Kamaszlány combok, bőven túl a harmincon. Nem gyorsan esik le a tantusz, ahogyan a pasiknak nem szokott, mikor egy nő valóban szép, mikor igazán és belülről bájos. De fokozatosan megvilágosodik.
Az igazság megunhatatlan."
(i. m.: p. 84-85.)

(Részletek Kornis Mihály Feliratok a fehér égen című könyvéből)

Bálnaének

Vajon a bálnák között is van fahangú? Meg természetesen olyan is, aki sztárrá avanzsálna egy bálna tehetségkutatón? :)
Elsőre az idegeimre másztak a meghallgatott cetek. Kiszavaztam kapásból őket. :D Olyan földöntúli, hátborzongató stb. Aztán minél többet hallottam, annál kedvesebb lett a füleimnek. Meghatódtam, na…   

"Nemcsak a szárazföldön némítottuk el a természet hangjait. Katy Payne, aki férjével, Rogerrel közösen tanulmányozta a bálnákat, azt írta, hogy a világ „elveszti a mélység hangjait – és a valaha hallott leggazdagabb hangok a bálnák énekei közt találhatók”. A hosszúszárnyú bálna dala valóban egyike a leggyönyörűbb és állandóan a fülben motoszkáló hangoknak, amelyet valaha hallottam, és én csupán felvételről hallottam az éneklést. Azoknak köszönhetően, akik ezeket a lenyűgöző élőlényeket tanulmányozták, tudjuk, hogy a hosszúszárnyú bálna éneke igazi ének, rendezett, ismétlődő szekvenciákkal, akárcsak az énekesmadaraké. A bálnák ráadásul folytonosan változtatják az éneküket, átrendezve a hangokat. A legmeghökkentőbb módon, amikor a hawaii hosszúszárnyú bálnák megváltoztatják énekeik motívumát, más hosszúszárnyú bálnák olyan távolságban, mint az Azori-szigetek, ugyanezeket a módosításokat fogják végrehajtani." 
(Részlet Jane Goodall és Marc Bekoff könyvéből, Az utolsó pillanatból)

A kép forrása: http://wallpaperstock.net/

Sír a Szőke Tisza

Egyik nap kint jártam Tápén, a téli kikötőben. Megnéztem a „szőke” Tiszán a Szőke Tiszát, illetve annak földi maradványait. Nem hallottam még hajót sírni… Eddig…
Született 1917-ben… Meghalt 2012-ben? Az utolsó magyar kétkéményes gőzhajó a tápéi hajótemetőben…

"Mély megrendüléssel ezúton tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy méltósággal viselt hosszan tartó súlyos elhanyagoltság után, a gondozás elmulasztása következtében beállt végelgyengülésben 2012. február 26-án Tápén elsüllyedt és végleg átadta testét a folyónak a SZŐKE TISZA (ex-FELSZABADULÁS, ex-SZENT IMRE, ex-SAS, ex-IV. KÁROLY) termesgőzös, a hajdan nagyszerű magyar folyami személyhajó-flotta Legnagyobb és legfenségesebb utolsó fennmaradt egysége.
Teremtette az alkotó mérnöki géniusz, elpusztította a magyarok közönyének törhetlen hatalma.
NEM FELEDJÜK!"

(Forrás: http://hajosnep.hu/static/pdf/hu_HU/aktualis/2012/szoke-tisza-nekrolog.pdf)

A képek forrása:
* http://szoketisza.p8.hu
* http://sarmasi-zoli.lapunk.hu

Ellobbanó életláng

Juhász Gyula emlékére…
Egy túlérzékeny, idealista, szépre-jóra fogékony ember…
– Lúzer, nem e világra való – mondják a „világ fiai”.
– Prenatális vagy gyerekkori traumák miatt önsorsrontó személyiség – mondják a pszichomókusok.
– Egy balfék, aki sikertelen a női nemnél – mondják az alfahímek.
Aggatjuk a címkéket, elemezzük az embert, a költőt. Végül nem is látjuk az „alanyt”, csak azt, amit belegondolunk, kiolvasni vélünk ilyen-olyan megnyilvánulásaiból…
Volt egyszer egy Juhász Gyula nevű ember. Szeretett, szenvedett, alkotott… Talán jobban, másként. Aztán ellobbant egy életláng. Lehet, hogy nem kapott elég oxigént már az égéshez…

József Attila: Meghalt Juhász Gyula

"Szól a telefón, fáj a hír,
hogy megölted magad, barátom,
hogy konokul fekszel az ágyon.
A bolondok között se bírt

szíved a sorssal. Sehol írt
nem leltél arra, hogy ne fájjon
a képzelt kín e földi tájon,
mely békén nyitja, lám, a sírt.

Mit mondjak most? Hogy ég veled?
Hogy rég megölt a képzelet?
Még nő szép szakállad s hajad.

Fölmondjuk sok szép versedet.
Mosdatnak most. Anyád sirat,
s társadtól jön egy sírirat."

Ha én csimpánzt menthetnék... :)

Jane Goodalltól most olvasom Az utolsó pillanat című könyvet. És erről többek között bevillant az, hogy miért is szerettem világéletemben az olvasást, és miért a könyveket tartom a legjobb barátaimnak. Egyrészt azért, mert rajtuk keresztül olyan emberekhez kerülhetek közel, akik egyébként elérhetetlenek lennének. Olyan rendkívüli emberek társaságát élvezhetem a könyveken keresztül, akik mellé szívesen leülnék, és naphosszat hallgatnám őket. Belélegezhetném a szellemiségüket. :)
Jane Goodall etológus nagy kedvencem. Amellett, hogy kiváló szakember, mély humánum és kedvesség árad belőle. Úgy szeretnék vele menni csimpánzokat menteni!!!

Egy vele készült interjú:

A kép forrása: http://blog.earth-touch.com/

Szabadság, gyere haza!

Denevérlány kínríme március 15. alkalmából

Sírva vigad a magyar. A talpalávalót húzza: Lindsey Stirling.

"Szabadság... Szeretem.

Szerelem már nem kell nekem.

Kenyeremet megkeresem,

bár vajjal nem kenhetem.

Panelmacska nyekereg,

de jön a tavasz, gyerekek!

Kenyér akkor már nem is kell,

vizet kíván majd az ember.

Sose voltam még ily szabad,

arcomon a smiley dagad.

Kínrímeket farigcsálok

március idusán és másnap.

Ha alter államfő leszek,

kenyeremre vajat kenek.

Kiállok a nép elé,

hirdetem, hogy van remény.

Szabadok leszünk, s nem rabok,

csak győzzük kivárni a holnapot.

Akkor jön majd a Kánaán,

Nem marad éhesen a szánk.

Fánkot eszünk boldogan,

talán szerelem is akad.

Munkáért tisztes bér,

hazugságok helyett erény."