A macska... Öntörvényű, szabadságszerető jószág. A macska nem kutya. Teljesen más nyelvet beszélnek. Kutya-macska barátság... Vannak macskapártiak, de azt hiszem, a legtöbb ember inkább a kutyákat kedveli.A macska... Hol szent állatként jelenik meg, hol az ördög képmása, a boszorkányok cimborája. A kutyával kapcsolatban nincsenek ilyen ambivalens érzések.
Szeretem a macskákat. (A kutyákat is.) Szeretem az állatos sztorikat. Homér pedig jelenleg az első számú kedvencem. A vak macska. El Mocho, a rettenthetetlen macska. A cica, aki nem ismeri a korlátait, ezért bátor, sőt vakmerő. A cica, aki valami ősbizalommal és szeretettel közelít az emberekhez, potenciális barátot és játszópajtást látva bennük. A macska, aki az életet játékként és kalandként fogja fel. Aki mellett a gazdája igazán felnőtté érik. Egy macska is lehet tanára az embernek.
"Vagyis nem azért vettem magamhoz Homért, mert szép, picike és édes, vagy mert elesett volt és szüksége volt rám. Azért fogadtam be, mert amikor az ember meglát másban valami alapvetően értékeset, nem keres olyan ürügyeket, mint a rossz időzítés vagy az üres bankszámla. Hanem vállalja, hogy együtt él vele, bárhogyan is lesz. És ha az ember így tesz, lassan azzá válhat, amit úgy csodált. ... amikor elhatároztam, hogy hazaviszem magammal ezt a világtalan macskát, akkor hoztam meg életem első igazán felnőtt döntését a kapcsolatok terén."
(Részlet Gwen Cooper Homér című regényéből)
Homérről fotókat az írónő, Gwen Cooper blogján tekinthetnek meg.
A fenti fotó forrása: Cattress Mattress.
