Március 15-re

Ha március 15-én vagy bármely más nemzeti ünnepen szót adnának nekem, egy dolgot biztosan nem tennék: nem aktualizálnék. Erre mondhatnád: "kis naiv". Elismerem, ez biztos nem egy realista hozzáállás. Főleg így kampányidőszakban. Nem tartom illőnek, amikor a szónokok saját politikájuk eszközévé teszik az ünnepi alkalmat, s bizonygatják, mi mindent köszönhetünk a fennálló kormányzatnak, vagy éppenséggel, miféle bűnöket követnek el a nemzet ellen a hatalmon lévők.

Ma Wass Albert jutott eszembe, s nem véletlenül. Az első mű, amit olvastam tőle: A funtineli boszorkány. A legtalálóbb kifejezés a könyvet illetően szerintem: lélekemelő! A cizellált nyelvezet, a gyönyörű leírások, a mély emberismeret, a cselekményesség, az a katarzis, amelyet kiváltani képes: mind-mind olyan vonásai a Wass Albert-műveknek, amelyek miatt én a kedvenceim közé sorolom. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik a „ponyva” kategóriába sorolják a könyveit. (Ilyen megfontolásból Jókai Mór regényire is rásüthetnénk hasonlót.) A nacionalista, fasiszta címkéket is csak olyanok aggatják bizonyára az íróra, akik egy sort sem olvastak tőle. Különben megértenék az üzenetét: nem azt kell nézni, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. Egy magyar is lehet „farkasa” a magyarnak, nemcsak egy más nemzetből való. Egy számít: hogy EMBER vagy-e, vagy valaki, aki meg sem próbál EMBER lenni.