Ki az igazi magyar?

Egy fórumon összerúgtam a port egy pasival. Kifogásolta, hogy egyik hírességünk szerint a székelyföldi magyarok talán sokkal magyarabbak, mint az itt élők, és jobban ápolják a hagyományokat. A pasi saját tapasztalatát is megosztotta még az 1990-es évek elejéről, amikor sepsziszentgyörgyieket láttak vendégül, és bizony ők nem ismerték a székely himnuszt. Nehezen hihető... Aztán arról filozofált, hogy ki az igazi magyar számára. Az 1956-os disszidensek semmiképp', hiszen ők elmenekültek, s most boldogan élnek, mint hal a vízben. Bezzeg, akik itthon maradtak, s megszenvedték '56-ot és az azt követő éveket, na, azok valóban igazi magyarok. Minden tiszteletem 1956 áldozataié, de akkor is...

Nem szeretem, ha magyar és magyar között különbséget teszünk "igaziság" tekintetében. És szerintem van abban igazság, hogy a határon kívül
rekedt magyarok hűségesebbek a hagyományokhoz, buzgóbb szívvel ápolják a kulturális értékeinket, mint mi idehaza.
Egyszerű pszichológia: az életet jobban megtanuljuk értékelni a halál közelségében, a szeretteinket, ha már elveszítettük őket, s ennek analógiájára: a nemzethez való tartozás fontosabbá válik, ha a nemzettesten kívülre kerül valaki.

Illyés Gyulát citálnám ide. Az ő végső konklúziója: a nemzetiségi hovatartozásodnál fontosabb az emberi minőséged.
"Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. (...)
A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. Mit mondjak még? A magyar az, akinek jellemzésére azt mondhatjuk el, amit a tökéletes emberről gondolunk."