2012. május 23., szerda

Chicago és Renée

A Chicago című filmmusicalről van szó… De kiről zeng Kornis Mihály ilyen ódát? :) Érdekes… Ilyen megvilágításból még nem néztem ezt a színésznőt…
 
„Élvezi a gondolatait, pofákat vág, és gondolkodik, gondolkodik minden pillanatban. Akár egy óvodás. Látszik az arcán. Gyermeteg, nagyon őszinte, nagyon öntörvényű. Boszorkányos is, mondhatnánk, ha… nem volna kedves és jóízlésű, de mindenek előtt angyali pofa.”
(i. m.: p. 81.)

„A texasi svéd színésznőnek, ennek a különös "highbrow”-értelmiséginek, amikor táncol és énekel – és lő! – a revülépcsőn, nem látom a színészi határait. Táncol még mellette valaki, egy másik nő, de azt nem is veszem észre. Alighanem így voltak ezzel mások is, már ott, Hollywoodban, a próbavetítésen is. Alighanem azért kapott mindenki Oscar-díjat a Chicagóért, csak az nem, aki a legjobban – vagy, ha közülük választanom kellene: egyedül – megérdemelte volna."
(i. m.: p. 83.)

"Ilyesfajta – gunyoros, intelligens, olvasott, szabadlelkű – színésznő talán Luise Brooks óta nem fordult meg a poros, földszintes Los Angelesben. Egészen másképp játszik, mint a többiek. Amellett, hogy mélyen, léte vonatkozásában is érti a szerepeit, ami arrafelé nem divat, Greta Garbo óta ő az első sztár, akinek az alakításaiban – ha egészen másképpen is, mint Garbónak – valami különös mélabú, melankólia munkál.
A nő, aki tud valamit, amit nem lehet elmondani.
Bocsánatkérően mosolyog. De azért sokat nevet, akárha vígjátéki színésznő lenne. Kényszeredett mosolyokból elképesztő készlete van. Sokat tud magáról. Mimikája bravúrosan árulkodó. Vállalja magát. Nem csak én, ő maga is örül neki, hogy van. Egy nő, akinek a mulatságosan változatos érzelmei az arcán úgy tanulmányozhatók, mint felhőátvonulások az égbolton. Aki nem tyúk, de nem is krokodil, Mammonnak nem egy buta szolgálólánya, nem is új Kim Basinger, nem üzletember, nem politikus, nem akar mindenáron férjhez menni, sem boldog lenni, még szépnek lenni sem óhajt.

De azért szép.
Nagyon szép, igazán szép. Rejtőzködően, a csúnya grimaszai között bujkálva is. Az ember, miután pillantása kedvtelve siklott végig nem túl magas, nem túl begyes, finom vonalú, törékeny alakján, felsóhajt: de jó, hogy ilyen nő még van! Hogy nem csak Monica Beluccik, Milla Jovovicok, Emily Bluntök és Giovanna Mezzogiornók, meg más, tudatmódosító szexmérgek léteznek. Itt van ez a nő, aki el tudja bújtatni a szemét a szemrésében, ha akarja… Akinek ilyen csöndesen tökéletes lába van. Kamaszlány combok, bőven túl a harmincon. Nem gyorsan esik le a tantusz, ahogyan a pasiknak nem szokott, mikor egy nő valóban szép, mikor igazán és belülről bájos. De fokozatosan megvilágosodik.
Az igazság megunhatatlan."
(i. m.: p. 84-85.)


(Részletek Kornis Mihály Feliratok a fehér égen című könyvéből)


2012. május 22., kedd

Bálnaének

Vajon a bálnák között is van fahangú? Meg természetesen olyan is, aki sztárrá avanzsálna egy bálna tehetségkutatón? :)
Elsőre az idegeimre másztak a meghallgatott cetek. Kiszavaztam kapásból őket. :D Olyan földöntúli, hátborzongató stb. Aztán minél többet hallottam, annál kedvesebb lett a füleimnek. Meghatódtam, na…   



"Nemcsak a szárazföldön némítottuk el a természet hangjait. Katy Payne, aki férjével, Rogerrel közösen tanulmányozta a bálnákat, azt írta, hogy a világ „elveszti a mélység hangjait – és a valaha hallott leggazdagabb hangok a bálnák énekei közt találhatók”. A hosszúszárnyú bálna dala valóban egyike a leggyönyörűbb és állandóan a fülben motoszkáló hangoknak, amelyet valaha hallottam, és én csupán felvételről hallottam az éneklést. Azoknak köszönhetően, akik ezeket a lenyűgöző élőlényeket tanulmányozták, tudjuk, hogy a hosszúszárnyú bálna éneke igazi ének, rendezett, ismétlődő szekvenciákkal, akárcsak az énekesmadaraké. A bálnák ráadásul folytonosan változtatják az éneküket, átrendezve a hangokat. A legmeghökkentőbb módon, amikor a hawaii hosszúszárnyú bálnák megváltoztatják énekeik motívumát, más hosszúszárnyú bálnák olyan távolságban, mint az Azori-szigetek, ugyanezeket a módosításokat fogják végrehajtani." 
(Részlet Jane Goodall és Marc Bekoff könyvéből, Az utolsó pillanatból)



A kép forrása: http://wallpaperstock.net/

2012. április 27., péntek

Sír a Szőke Tisza



Egyik nap kint jártam Tápén, a téli kikötőben. Megnéztem a „szőke” Tiszán a Szőke Tiszát, illetve annak földi maradványait. Nem hallottam még hajót sírni… Eddig…
Született 1917-ben… Meghalt 2012-ben? Az utolsó magyar kétkéményes gőzhajó a tápéi hajótemetőben…


"Mély megrendüléssel ezúton tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy méltósággal viselt hosszan tartó súlyos elhanyagoltság után, a gondozás elmulasztása következtében beállt végelgyengülésben 2012. február 26-án Tápén elsüllyedt és végleg átadta testét a folyónak a SZŐKE TISZA (ex-FELSZABADULÁS, ex-SZENT IMRE, ex-SAS, ex-IV. KÁROLY) termesgőzös, a hajdan nagyszerű magyar folyami személyhajó-flotta Legnagyobb és legfenségesebb utolsó fennmaradt egysége.
Teremtette az alkotó mérnöki géniusz, elpusztította a magyarok közönyének törhetlen hatalma.
NEM FELEDJÜK!"


(Forrás: http://hajosnep.hu/static/pdf/hu_HU/aktualis/2012/szoke-tisza-nekrolog.pdf)


A képek forrása:
* http://szoketisza.p8.hu
* http://sarmasi-zoli.lapunk.hu

2012. április 7., szombat

Ellobbanó életláng

Juhász Gyula emlékére…
Egy túlérzékeny, idealista, szépre-jóra fogékony ember…
– Lúzer, nem e világra való – mondják a „világ fiai”.
– Prenatális vagy gyerekkori traumák miatt önsorsrontó személyiség – mondják a pszichomókusok.
– Egy balfék, aki sikertelen a női nemnél – mondják az alfahímek.

Aggatjuk a címkéket, elemezzük az embert, a költőt. Végül nem is látjuk az „alanyt”, csak azt, amit belegondolunk, kiolvasni vélünk ilyen-olyan megnyilvánulásaiból…
Volt egyszer egy Juhász Gyula nevű ember. Szeretett, szenvedett, alkotott… Talán jobban, másként. Aztán ellobbant egy életláng. Lehet, hogy nem kapott elég oxigént már az égéshez…


József Attila: Meghalt Juhász Gyula

"Szól a telefón, fáj a hír,
hogy megölted magad, barátom,
hogy konokul fekszel az ágyon.
A bolondok között se bírt

szíved a sorssal. Sehol írt
nem leltél arra, hogy ne fájjon
a képzelt kín e földi tájon,
mely békén nyitja, lám, a sírt.

Mit mondjak most? Hogy ég veled?
Hogy rég megölt a képzelet?
Még nő szép szakállad s hajad.

Fölmondjuk sok szép versedet.
Mosdatnak most. Anyád sirat,
s társadtól jön egy sírirat."

2012. március 31., szombat

Ha én csimpánzt menthetnék... :)


Jane Goodalltól most olvasom Az utolsó pillanat című könyvet. És erről többek között bevillant az, hogy miért is szerettem világéletemben az olvasást, és miért a könyveket tartom a legjobb barátaimnak. Egyrészt azért, mert rajtuk keresztül olyan emberekhez kerülhetek közel, akik egyébként elérhetetlenek lennének. Olyan rendkívüli emberek társaságát élvezhetem a könyveken keresztül, akik mellé szívesen leülnék, és naphosszat hallgatnám őket. Belélegezhetném a szellemiségüket. :)
Jane Goodall etológus nagy kedvencem. Amellett, hogy kiváló szakember, mély humánum és kedvesség árad belőle. Úgy szeretnék vele menni csimpánzokat menteni!!!


Egy vele készült interjú:




A kép forrása: http://blog.earth-touch.com/

2012. március 16., péntek

Szabadság, gyere haza!

Denevérlány kínríme március 15. alkalmából

Sírva vigad a magyar. A talpalávalót húzza: Lindsey Stirling.


"Szabadság... Szeretem.

Szerelem már nem kell nekem.

Kenyeremet megkeresem,

bár vajjal nem kenhetem.


Panelmacska nyekereg,

de jön a tavasz, gyerekek!

Kenyér akkor már nem is kell,

vizet kíván majd az ember.


Sose voltam még ily szabad,

arcomon a smiley dagad.

Kínrímeket farigcsálok

március idusán és másnap.


Ha alter államfő leszek,

kenyeremre vajat kenek.

Kiállok a nép elé,

hirdetem, hogy van remény.


Szabadok leszünk, s nem rabok,

csak győzzük kivárni a holnapot.

Akkor jön majd a Kánaán,

Nem marad éhesen a szánk.


Fánkot eszünk boldogan,

talán szerelem is akad.

Munkáért tisztes bér,

hazugságok helyett erény."

2011. november 22., kedd

Írd át a történelmet!

Mi, történészek nem szeretjük a „mi lett volna, ha…” típusú kérdéseket. Hiszen értelmetlen azon filozofálni, milyen lenne a ma, ha másként alakul a történelem. Vagy akár az egyéni sorsunkra leképezve: fölösleges azon rágódnunk, hogy ha anno más irányba indultunk volna, talán a jelenünk szebb lenne. Ettől függetlenül izgalmasnak találom az alternatív történetírás spekulációit. 
1963-ban ezen a napon John F. Kennedy ellen merényletet követtek el, amely véget vetett egy népszerű, nagyformátumú ember és politikus életének, pályájának. Ötletelhetünk, hogy vajon jobb vagy rosszabb irányba változott volna a világ, ha ez a merénylet nem történik meg. De az biztos, hogy más lenne a 21. század.
Stephen King fantáziáját is megmozgatta ez az esemény. Legújabb regénye, a 11/22/63 a jól bevált trükkhöz folyamodik az események újraírása érdekében. Időutazás. A főszereplő, Jake Epping küldetését egy halálos beteg férfitól kapja: "Mentsd meg Kennedyt, mentsd meg a fivérét! Mentsd meg Martin Luther Kinget! Állítsd meg a faji zavargásokat! Állítsd meg Vietnámot!… Milliók életét menthetnéd meg!"
Epping 1958-ig utazik vissza az időben. Egy kis texasi városban telepszik le tanárként, s figyelni kezdi a jövőbeli merénylőt, Lee Harvey Oswaldot. A kritikák méltatják azt a nagy munkát, amit az író vitt véghez Oswald életének kutatása kapcsán. Csakhogy pont az ebből fakadó részletesség vált kárára a regénynek, mert a történetszövést nehézkessé tette, a megszokott sodró lendületű „mesemondást” lelassította. Engem mindenesetre érdekel, hogy King milyen képet fest a gyilkosról.
Hogy a főhős sikerrel teljesíti-e küldetését, s hogy mi sül ki abból, ha egy horroríró – én annak tekintem – történelmi témához nyúl, előbb-utóbb biztosan megtudjuk.


A könyv hivatalos honlapja:
http://112263book.com/author/