Kicsit belehaltam…

A héten az idegvégződéseim mintha totál csupaszon, közvetlenül érintkeztek volna a külvilággal. Kifejezetten a fájóra, a negatívra bizonyultak érzékenynek. Ez a regény is nagyot ütött… Kell nekem olyan szerelem, amelybe bele lehet halni? Kell nekem olyan szerelem, amelyet felvállalni nem merek, amelyet titkolni kell? Kell nekem olyan szerelem, amely egyoldalú, viszonzatlan? Nem, nem, nem… Vagy mégis? Legfeljebb kicsit belehalok…

Az olvasás élmény

A szegedi Halászléfesztiválon Nagy Bandó (és vele átellenben a lánya) dedikált. Magasabbnak gondoltam. :-) Nem ő a kedvenc humoristám, „istenes” könyveinek gondolatvilágával nem tudok azonosulni, a gyerekkönyveit nem akarják a könyvtárból vinni, de azért nagyra becsülöm. És ezekkel a mondataival maximálisan egyetértek:

"Sajnálom azokat, akik olvasmányélmény nélkül élik le éveiket, életüket. Akiknek pedig igényük sincs az olvasásra, rettenetes szellemi állapotban vannak és maradnak."

Nőkről

Férfiaknak nőkről – férfiaktól:

"… a nő természete
hat óhajtással, vággyal van tele,
azaz: a férj bátor és bölcs legyen,
gazdag s a pénzét szórja esztelen,
engedelmes és tüzes szerető."
(Geoffrey Chaucer)

Megjegyzés: Az idézetben megfogalmazottak nem feltétlenül tükrözik a blogoló véleményét. :)

Sanghaji lányok

Szeretem a családregényeket. A történelem lélegző szövetébe beágyazódott, generációkon átívelő történetet, a családtagok egymás iránti gyűlölséges szeretetét, szerető gyűlölségét.

Szeretem a titkokat, amelyeket őrizni kell, hogy megőrizzenek. a titkokat, amelyeket ki kell mondani, különben megfojtanak.

Szeretem a nagy sorskérdésekre adott válaszokat – akár helyesek, akár nem. Tanulságosak, s talán segítenek az adott pillanatban jól dönteni.

Szeretem az árnyalatokra érzékeny jellemábrázolást, ahol nemcsak fekete vagy nemcsak fehér figurák léteznek, ahol a jellemek formálódnak, csiszolódnak.

Szeretem a kultúrák másságát, az egymástól elidegenítő, az egymást kiegészítő, egymással harmonizáló különbségeiket, és a hasonlóságokat, amelyek mégis összeforrasztják a széttöredezett darabokat.

Szeretem a Sanghaji lányokat.

Csokitime

„A nővérem mindig esküdött a csokira. Van benne vas, antioxidánsok, serkenti az immunrendszert, rugalmasabbá teszi az érfalat, azaz csökkenti a szélütés esélyét. Tényleg. A gyógyszerszekrényben kellene tartani. És ami a legfontosabb, mindenki kedvenc neurotranszmittere, ta-dam, a szerotonin rejtélyes segedelmével a hangulatot is javítja.”

(Kate Long: Rossz anyák kézikönyve - részlet)

Éljenek a könyvmolyok!

Gyerekként könyvmolynak csúfoltak. De nem bántam. Felnőttként könyvtáros lettem, s a legjobb barátaim ma is a könyvek. Olyan uncsi!!! – mondják egyesek. S csak szánni tudom őket. Mert komoly örömforrástól fosztják meg magukat a könyveket, az olvasást lesajnáló mentalitásukkal. Büszkén vállalom: könyvmoly vagyok! És egyedül sem érzem magam soha, mert a könyvek szerelmesei sosem mennek egyedül aludni. :-)

„A könyvmoly voltaképp madár, mely a föld fölött röpül hatalmas szárnyain, látja a völgyeket, folyókat, fákat és embereket; nappal azonban gubbaszt, és azt figyeli, mit mondanak az emberek, és mit nem mondanak, és mindenre kíváncsi, amit az emberiség természetesnek talál, pedig fantasztikus…”

(részlet Bo Carpelan: Julius, a fej című könyvéből)

A kép forrása: Motivated Photos.

Egy pszichothriller margójára

A Nyakig a miszóban című könyv ihlette:

Vérrózsa nyílik
a puszta magányában,
Őrület kergeti
az ördögszekeret.
De eső nem esik,
szél nem fúj.

És egy hozzáillő zene: