2013. április 19., péntek

Kitaszítva


Csípem az angyalokat: akár bukottakról, akár eminensekről :) legyen is szó. De a Csitt, csitt után még egy pofont kaptam az angyalokkal kokkettáló íróktól. Csillámvámpír és spleenes Bella „megőrülök érted, de tartsd távol magad tőlem”-sztorijának szárnyasított változata.
Az operettsláger mászik tőle állandóan bele a fülembe: „Gimbelem, gombolom, / Légy enyém, angyalom, / A félelemre nincs okod, / hiszen szeretlek, jól tudod”.
Egy tanulsága van csupán számomra a történetnek: ha intenzív utálatot érzek áradni egy pasas felől irányomba, a világért se higgyem el, hogy tényleg rühell. Valójában majd megvész értem, de palástolnia kell az érzéseit a világbéke és az én boldogságom érdekében. :D

2013. április 18., csütörtök

A Highgate temető ikrei

„Szellemes”, mégis szellemtelen. Eredeti, de elmebeteg. Senki és semmi nem az, aminek látszik. A szerelem birtoklásvágy, az anyaság biológiai tény csupán, a testvéri „szeretet” függőségi viszony. Az egyetlen épeszű, szerethető figura pont az az ember, akire mindenki félcédulásként tekint.
Mást vártam, mint amit kaptam. Plüsskutyát szerettem volna, de a csomagolást lefejtve egy plasztik sárkánygyík került elő. Nem „teccős”. Viszont a Halál cicája annál inkább… Panelmacskának az való… :) A temetőket pedig egyelőre kerülöm, bár magnetikus erővel kezdtek el vonzani.

Látogass el ide, ha teheted, de éjszakára ne maradj bent... :)
A Highgate temető honlapja

Itt nyugszik például Douglas Adams író is...

2012. november 3., szombat

Hiszek a rózsaszín világban...


Azt hiszem, ideje feltennem a rózsaszín napszemüvegemet. :-D És beszerzek egy nyakláncot Audrey Hepburn-ös medállal.
És ez lesz az új „hitvallásom”:

"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap és hiszek a csodákban is."

2012. július 21., szombat

Altass el!

Azt akarta mondani a költő… Mit is? Halvány lilám sincs. :) Nem értem, csak érzem. És bár a szokványos, rímekbe szedett, könnyen értelmezhető verseket szeretem, de most egymásra találtunk. Az impulzív oldalam meg ezek az impresszív sorok. Kicsit sötét „kép”, nyomasztania is kellene valahol. (Megy a háttérben a metál, és mindjárt beemósodok. Az egyik szemem már sír, a másik pedig haj :D) Ennek ellenére jólesően borzongat, elzsongít, s val'szeg ma este ezt mantrázom majd, mert érzem, hogy álmatlanság ellen hatni fog… :)



Erdős Attila: Altató

remegésed földrengés
hold csonkasága éget
lassan eltűnsz összemész
mélységek nyúlnak érted

zűrzavar szivárog és vakság
méhében egyedül vagy hallható
szempillád vasrács
pillantásod vasajtó

2012. június 10., vasárnap

Bartók és a parasztok

Parasztivadék vónék én is. :) Úgyhogy abszolút osztom Bartók Béla kissé idealizáltnak ható véleményét. Tény, hogy a falusi emberek sosem voltak fogékonyak a szélsőséges nézetekre, legyen az jobb- vagy baloldali. A „buta” parasztot nem lehetett úgy manipulálni, mint a városi tömegeket.

Javaslom Szlovákia himnuszának és az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” című magyar népdal dallamának összehasonlítását…



                                                       Szlovák himnusz


                „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” c. magyar népdal


"Nem véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon. Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített képe volt Kelet-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és legváltozatosabb formáinak kialakulására vezetett…
…Parasztok életéről lévén szó, hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most, amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál vízbe akarnák fojtani – és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt…. Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre; maguk a lírai dalszövegek. Ezekben alig-alig akadnak idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek, amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!"


(Részlet Szőllősy András: Bartók Béla válogatott írásai című munkájából)

2012. június 2., szombat

Bachról Kodály Zoltán

Mondta Kodály Zoltán…

"Első találkozásom Bach műveivel tiszta véletlen volt. Ugyanis annak idején Nagyszombatban senki sem ismerte Bachot. Nővérem sem, aki pedig kitűnően megtanult zongorázni egy bécsi tanárnőtől, de az sem játszatott vele Bachot, pedig Haydntól Chopinig mindent játszott. Történt azonban, hogy egy volt zenetanító özvegye eladogatta a kottáit. Azok közt két különböző füzetet találtam, többek között a Wohltemperiertes Klavier két kiadását, és, holott csak féléves zongoratudásom volt, azóta azt böngésztem naponta. A mai napig sem hagytak el. (Igaz ugyan, hogy olvastam Beethoven mondását, hogy nem Bachnak, vagyis pataknak, hanem Meernek, vagyis tengernek kellene őt nevezni, és olvastam aztán Schumann tanácsát, hogy a Wohltemperiertes Klavier mindennapi kenyered legyen!) A nagyobb művekkel csak később ismerkedtem meg. Akkor derült rám, hogy Bach egy olyan jelenség, akit csak a legnagyobbakhoz lehet mérni. Homéroszhoz, Dantéhoz vagy Shakespeare-hez. A magyar közönség előtt nagyobb művei éppen ezért egyelőre nem nagyon hozzáférhetők, mert az elemi zenei műveltség hiányzik."

(Részlet Czigány György: A Teremtő ministránsai című könyvéből)



2012. június 1., péntek

Fatima - A 13. nap

A héten láttam a Fatima című filmet… Faljuk a vámpírokról és a hasonszőrű figurákról szóló könyveket, s szájtátva bámuljuk a horror, fantasy, sci-fi filmeket. A misztikum, a rejtély felcsigáz bennünket, jót borzongunk, s ennyi.
De vannak olyan rejtélyes, misztikus jelenségek, amelyekkel nem tudunk, nem akarunk mit kezdeni. Félünk tőlük, félünk a szembesüléstől, az üzenettől. Kinek jobb? Akit az egész hidegen hagy, vagy aki „fél” és komolyan veszi?


"Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta:
Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul."


Forrás: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150