A szuperhősök közül a kedvencem Batgirl, a Batmanből ismert szupernő, aki civilben a gothami közkönyvtár vezetője. Az ő nyomdokaiba lépve :D nappal (exkönyvtáros) antikváriumbúvár, éjszaka (röpdöső supergirl heyett) könyvmoly - ez vagyok én. Elmerülök a könyvek és az antikváriumok világában... Aztán bekarmolom ide, ami ezek kapcsán eszembe jut. Pihenésképpen pedig új szenvedélyként csikungozok egyet, vagy vegánul főzőcskézek.
Azt hiszem, ideje feltennem a rózsaszín napszemüvegemet. :-D És beszerzek egy nyakláncot Audrey Hepburn-ös medállal.
És ez lesz az új „hitvallásom”: "Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb
kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban,
hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul.
Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a
holnap egy újabb nap és hiszek a csodákban is."
Azt akarta mondani a költő… Mit is? Halvány lilám
sincs. :) Nem értem, csak érzem. És bár a szokványos, rímekbe szedett,
könnyen értelmezhető verseket szeretem, de most egymásra találtunk. Az
impulzív oldalam meg ezek az impresszív sorok. Kicsit sötét „kép”,
nyomasztania is kellene valahol. (Megy a háttérben a metál, és mindjárt
beemósodok. Az egyik szemem már sír, a másik pedig haj :D) Ennek
ellenére jólesően borzongat, elzsongít, s val'szeg ma este ezt mantrázom
majd, mert érzem, hogy álmatlanság ellen hatni fog… :)
Erdős Attila: Altató
remegésed földrengés
hold csonkasága éget
lassan eltűnsz összemész
mélységek nyúlnak érted
zűrzavar szivárog és vakság
méhében egyedül vagy hallható
szempillád vasrács
pillantásod vasajtó
Parasztivadék vónék én is. :) Úgyhogy abszolút osztom Bartók Béla
kissé idealizáltnak ható véleményét. Tény, hogy a falusi emberek sosem
voltak fogékonyak a szélsőséges nézetekre, legyen az jobb- vagy
baloldali. A „buta” parasztot nem lehetett úgy manipulálni, mint a
városi tömegeket. … Javaslom Szlovákia himnuszának és az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” című magyar népdal dallamának összehasonlítását…
Szlovák himnusz
„Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” c. magyar népdal
"Nem
véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb
zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon.
Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle
nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített
képe volt Kelet-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a
népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és
legváltozatosabb formáinak kialakulására vezetett… …Parasztok
életéről lévén szó, hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle
nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most,
amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának
látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál
vízbe akarnák fojtani – és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán
időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más
népek iránt nyoma sincs és sohasem volt…. Döntő bizonyíték erre a nép
lelkének tükre; maguk a lírai dalszövegek. Ezekben alig-alig akadnak
idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent
csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek,
amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain
mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak
ellen csak felsőbb körök árasztanak!"
(Részlet Szőllősy András: Bartók Béla válogatott írásai című munkájából)
"Első találkozásom
Bach műveivel tiszta véletlen volt. Ugyanis annak idején Nagyszombatban
senki sem ismerte Bachot. Nővérem sem, aki pedig kitűnően megtanult
zongorázni egy bécsi tanárnőtől, de az sem játszatott vele Bachot, pedig
Haydntól Chopinig mindent játszott. Történt azonban, hogy egy volt
zenetanító özvegye eladogatta a kottáit. Azok közt két különböző füzetet
találtam, többek között a Wohltemperiertes Klavier két kiadását, és,
holott csak féléves zongoratudásom volt, azóta azt böngésztem naponta. A
mai napig sem hagytak el. (Igaz ugyan, hogy olvastam Beethoven
mondását, hogy nem Bachnak, vagyis pataknak, hanem Meernek, vagyis
tengernek kellene őt nevezni, és olvastam aztán Schumann tanácsát, hogy a
Wohltemperiertes Klavier mindennapi kenyered legyen!) A nagyobb
művekkel csak később ismerkedtem meg. Akkor derült rám, hogy Bach egy
olyan jelenség, akit csak a legnagyobbakhoz lehet mérni. Homéroszhoz,
Dantéhoz vagy Shakespeare-hez. A magyar közönség előtt nagyobb művei
éppen ezért egyelőre nem nagyon hozzáférhetők, mert az elemi zenei
műveltség hiányzik." (Részlet Czigány György: A Teremtő ministránsai című könyvéből)
A héten láttam a Fatima című filmet… Faljuk a
vámpírokról és a hasonszőrű figurákról szóló könyveket, s szájtátva
bámuljuk a horror, fantasy, sci-fi filmeket. A misztikum, a rejtély
felcsigáz bennünket, jót borzongunk, s ennyi. De vannak olyan
rejtélyes, misztikus jelenségek, amelyekkel nem tudunk, nem akarunk mit
kezdeni. Félünk tőlük, félünk a szembesüléstől, az üzenettől. Kinek
jobb? Akit az egész hidegen hagy, vagy aki „fél” és komolyan veszi?
"Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta: Láttátok
a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja
megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha
megteszik, amit mondok nektek, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A
háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius
pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy
éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez
a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a
világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen
irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják föl
Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő
szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország
meg fog térni és békéjük lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni
háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk
lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak
elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl
fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy
békés korszakot kap ajándékul."
A Chicago című filmmusicalről van szó… De kiről zeng Kornis Mihály
ilyen ódát? :) Érdekes… Ilyen megvilágításból még nem néztem ezt a
színésznőt… „Élvezi a gondolatait, pofákat vág, és gondolkodik,
gondolkodik minden pillanatban. Akár egy óvodás. Látszik az arcán.
Gyermeteg, nagyon őszinte, nagyon öntörvényű. Boszorkányos is,
mondhatnánk, ha… nem volna kedves és jóízlésű, de mindenek előtt angyali
pofa.” (i. m.: p. 81.) „A texasi svéd színésznőnek, ennek a
különös "highbrow”-értelmiséginek, amikor táncol és énekel – és lő! – a
revülépcsőn, nem látom a színészi határait. Táncol még mellette valaki,
egy másik nő, de azt nem is veszem észre. Alighanem így voltak ezzel
mások is, már ott, Hollywoodban, a próbavetítésen is. Alighanem azért
kapott mindenki Oscar-díjat a Chicagóért, csak az nem, aki a legjobban – vagy, ha közülük választanom kellene: egyedül – megérdemelte volna." (i. m.: p. 83.) "Ilyesfajta
– gunyoros, intelligens, olvasott, szabadlelkű – színésznő talán Luise
Brooks óta nem fordult meg a poros, földszintes Los Angelesben. Egészen
másképp játszik, mint a többiek. Amellett, hogy mélyen, léte
vonatkozásában is érti a szerepeit, ami arrafelé nem divat, Greta Garbo
óta ő az első sztár, akinek az alakításaiban – ha egészen másképpen is,
mint Garbónak – valami különös mélabú, melankólia munkál. A nő, aki tud valamit, amit nem lehet elmondani. Bocsánatkérően
mosolyog. De azért sokat nevet, akárha vígjátéki színésznő lenne.
Kényszeredett mosolyokból elképesztő készlete van. Sokat tud magáról.
Mimikája bravúrosan árulkodó. Vállalja magát. Nem csak én, ő maga is
örül neki, hogy van. Egy nő, akinek a mulatságosan változatos érzelmei
az arcán úgy tanulmányozhatók, mint felhőátvonulások az égbolton. Aki
nem tyúk, de nem is krokodil, Mammonnak nem egy buta szolgálólánya, nem
is új Kim Basinger, nem üzletember, nem politikus, nem akar mindenáron
férjhez menni, sem boldog lenni, még szépnek lenni sem óhajt. De azért szép. Nagyon
szép, igazán szép. Rejtőzködően, a csúnya grimaszai között bujkálva is.
Az ember, miután pillantása kedvtelve siklott végig nem túl magas, nem
túl begyes, finom vonalú, törékeny alakján, felsóhajt: de jó, hogy ilyen
nő még van! Hogy nem csak Monica Beluccik, Milla Jovovicok, Emily
Bluntök és Giovanna Mezzogiornók, meg más, tudatmódosító szexmérgek
léteznek. Itt van ez a nő, aki el tudja bújtatni a szemét a szemrésében,
ha akarja… Akinek ilyen csöndesen tökéletes lába van. Kamaszlány
combok, bőven túl a harmincon. Nem gyorsan esik le a tantusz, ahogyan a
pasiknak nem szokott, mikor egy nő valóban szép, mikor igazán és
belülről bájos. De fokozatosan megvilágosodik. Az igazság megunhatatlan." (i. m.: p. 84-85.)
(Részletek Kornis Mihály Feliratok a fehér égen című könyvéből)
Vajon a bálnák között is van fahangú? Meg természetesen olyan is, aki sztárrá avanzsálna egy bálna tehetségkutatón? :)
Elsőre az idegeimre másztak a meghallgatott cetek. Kiszavaztam kapásból őket. :D Olyan földöntúli, hátborzongató stb. Aztán minél többet hallottam, annál kedvesebb lett a füleimnek. Meghatódtam, na…
"Nemcsak a szárazföldön némítottuk el a természet hangjait. Katy Payne, aki férjével, Rogerrel közösen tanulmányozta a bálnákat, azt írta, hogy a világ „elveszti a mélység hangjait – és a valaha hallott leggazdagabb hangok a bálnák énekei közt találhatók”. A hosszúszárnyú bálna dala valóban egyike a leggyönyörűbb és állandóan a fülben motoszkáló hangoknak, amelyet valaha hallottam, és én csupán felvételről hallottam az éneklést. Azoknak köszönhetően, akik ezeket a lenyűgöző élőlényeket tanulmányozták, tudjuk, hogy a hosszúszárnyú bálna éneke igazi ének, rendezett, ismétlődő szekvenciákkal, akárcsak az énekesmadaraké. A bálnák ráadásul folytonosan változtatják az éneküket, átrendezve a hangokat. A legmeghökkentőbb módon, amikor a hawaii hosszúszárnyú bálnák megváltoztatják énekeik motívumát, más hosszúszárnyú bálnák olyan távolságban, mint az Azori-szigetek, ugyanezeket a módosításokat fogják végrehajtani."
(Részlet Jane Goodall és Marc Bekoff könyvéből, Az utolsó pillanatból)